Satorozni voltunk. Pentek delutan kitalalta a ferjem, hogy o ugyis menne maszni, mi lenne, ha elmennenk mi is, satrazunk, remek lesz. Csak azert mentem bele, (ahelyett, hogy itthon remekul ellettem volna a kiskoruval kettesben), mert legalabb kiprobaljuk, hogy hogy is megy ez nekunk, mielott a Yosemite-bol elindulok haza gyalog az elso ejszakan a medvek kozt.
Gyorsan vettem egy felfujhato matracot, mondvan en nem kinlodok megint egy 3 mm-es polifoamon vegig egy ejszakat, itthon fel is fujtam, (ehhez mar csak elemert kellett visszamenni a boltba, hogy mukodjon a pumpa is), ugy tunt, hogy jo lesz. Legalabbis nem eresztett le reggelre.
Igy szombaton reggel mar csak hutotaskat kellett vennunk, delben el is indultunk. A ketszazvalahany km-es utat nem reszletezem, legyen eleg annyi, hogy miutan megkerkeztunk es leparkoltunk a derekig ero fuben, kileptem a kocsibol es rammaszott egy pok. Aztan gyalogoltunk titkos osvenyeken sokat, aztan le kellett ereszkedni kotelen (!) egy kicsit, aztan meg egy letran lemaszni valami katlanba. Itt azert megkerdojeleztem a ferjem epelmejuseget, es megint rajottem, hogy megint nem kerdeztem meg eleg pontosan, hogy hova is fogunk menni. Meg szerencse, hogy Ryan folosleges hatizsakjaba beleallt a Gyerek, igy le tudott maszni vele az apja. En nem neztem oda. "Most mar csak a kigyokra meg a mergezo novenyekre kell vigyazni!"- mondta L., mire en ki is mondtam, amit gondoltam, de azt nem illik leirni.
Aztan ujabb kietlen osvenyeken gyaloglas utan volt az, hogy a fiuk (Ryan meg a ferj) masztak, mi (Oliver meg en) meg neztuk. Ez pont fel oraig volt erdekes a gyereknek (nekem meg addig se, de en mar megszoktam meg nem is kezdek el nyafogni, amint unom magam, pedig eskuszom tudtam volna). A maradek idoben (3,5 ora) a Gyerek megprobalt felmaszni a falra (note: beulot kap szulinapjara, mar tuti), szonokolt a faknak, eldobalt 4 kobmeter kavicsot, makkot szedett (tavalyi, ugy is nezett ki), hempergett a porban, tenyernyi pokokat inzultalt, de foleg olyan helyekre akart menni, amikre en nem adtam aldasomat, igy vitatkoztunk.
Mikor mar besotetedett majdnem, es kijutottunk abbol a szornyuseges volgybol, elmentunk a patakhoz, ami amugy egy folyo meretu, sebesen sodrodo viztomeg, nyilvan halakkal meg kigyokkal meg ki tudja meg mikkel tele. Szerencsere minden denevert elhessegettunk, ami nekunk akart jonni es a fejlampa fenyenel megsem sikerult kitorni egyikunknek sem a bokajat, pedig konnyu lett volna. De a viz legalabb nem volt hideg.
Aztan mar csak a satrat kellett felallitani a sotetben (meg jo, hogy elorelatolag olyan satrat vettunk, amit valoszinuleg Oliver egyedul is fel tudna allitani, ha nagyon kene), lecsapkodni a berepult es bemaszott allatokat, es alhattunk is.
Volna. Ha nem uvoltottek volna a bekak. (mikor alszanak ezek? es miert jar a szajuk, amig nem alszanak?) Ha nem vesztek volna ossze a helyi kutyak. (minek hoznak ide kutyat?) Ha nem bogtek volna a tehenek. (hogy kerulnek ide tehenek?) Ha nem jott volna vissza a ferjem negyed orankent tok cuki modon megnezni, hogy minden rendben van-e. Ha nem kellett volna a Gyereket negyed orankent betakarni. Ha nem rangatta volna le Oliver mindkettonkrol a takarot. Ha nem eresztett volna le a matrac, de nem teljesen, csak annyira, hogy ugy erezzem, 13 kanyar van a gerincemben. Ha nem lett volna a paratol minden vizes a satoron belul is. Ha nem kezdett volna el esni az eso koran reggel.
De vegul ez utobbi szerencsetlen tenyezo dontotte el, hogy hazaindultunk, amint mindenki felkelt es osszepakolt. Nem tudom, megerte-e, vagy jobb lett volna, ha nem esik, viszont a delelottot meg vegig kell kinlodanunk a kisordoggel.
Komolyan nem ertem, hogy lehet ezt szeretni. Es meg mindig nem tudom, hogy hogy birok ki ket ejszakat ebbol.
