Először is szeretném leszögezni, hogy az alábbi szigorúan magánvélemény, ősanyák és bioasszonyok biztosan másképp gondolják, lehet, hogy én is másképp gondolom később, de addig is, ez van.
A szoptatás szívás. Lehet itt legendákat olvasni, hogy anya-baba kapcsolat és meghittség és közelebb hoz és alapjaiban építi fel az ősbizalmat. Bullshit.
A tény: a szoptatás fárasztó, kimerítő, fájdalmas és feladat. Szó nincs arról, hogy nem akarom csinálni, mert nyilván megtesz az ember bármit, hogy a legjobbat adja a gyerekének, de nekem senki ne mondja, hogy ez öröm és boldogság. Nem az. Felkelsz 3 óránként (jobb esetben 2 óra alvás után, rosszabb esetben ébren ért ez az idő), hogy egy ordítva kaját követelő, mohó kis cápa rád vesse magát és igen, fáj, amikor elkezdi tépni azt a testrészedet, ami eddig cseppet sem ehhez volt szokva. Ott ülsz egy órát, felváltva emeled fel és csatlakoztatod vissza a gyereket, közben próbálod nem leejteni a fejedet (meg a gyereket), meg kitalálni, hogy vajon most még eszik vagy csak nyammog? Megint vállra teszed, ordít - ok, akkor még enne. De van ebben még neki kaja? vagy rakjam a másikra? Egyik döntés se jó, ha új adag kajához jut, hülyére eszi magát, addig, míg van, persze aztán jön a hasfájás. Nem akarod ezt, nem adsz neki többet. Elég kellett legyen ennyi. Nem volt. Csak annyira, hogy ne ordítson, mert éhes, de nem is alszik el. Mégis adsz neki enni a másikból. go to 10. És észrevétlen telt el 2-3 óra, oppá, a nap is felkelt, te elájulsz az ólmos álmosságtól, ő vidáman eszik megint belőled. Csukott szemmel. Semmi szemkontaktus, semmi bensőség meg meghittség. Te magad vagy a tehén/benzinkút, akinek ennyi a dolga, üzemanyagot ad, csókolom.
Nem beszélve arról, hogy 2-3 órás időszakokban látod a napod. Nem tervezhetsz semmit előre, egyszer sem biztos, hogy akkor fog felkelni-elaludni, mikor "kellene" timing szerint. (inkább az a biztos, hogy nem akkor) Időre hazaérni, mert szoptatni kell! (nem mindenhol lehet máshol megoldani ezt.)
És az sem megváltás, ha véletlen nem 3, hanem 4 órát alszik a gyerek, mert akkor meg fáj, feszül, húzódik, tele van és a legkisebb érintésre is (igazából elég csak a gyerekre gondolni) folyik orrba-szájba.
Szóval maradjunk annyiban, hogy melós. Örülök, hogy van mit enni adni a kisegérnek, meg hogy a legjobbat kapja, amit kaphat, de nem bánnám, ha az elmúlt 9 hónap után ezt a részét a nagy anyatermészet a kedves apukákra osztotta volna. Simán vállalom cserébe a pelenkázást meg a fürdetést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése