hard day's night

Mikor máskor ordította volna végig a napfelkeltét a Manófülű, ha nem ma reggel, amikor pont nem lett volna baj, ha alszom. Ennek következménye, hogy olyan a képem a jogsiban, mint egy féloldali arcizombénultnak, aki nem tudja, mi baja és megpróbál mosolyogni.
Egyébként maga az aktus nem tudom tartott-e 8 percig, azzal együtt, hogy lecsekkolta a női személy az összes lámpát és látványosan beállítottam a tükröket és az ülést is. A feladat tartalmazott két jobb és két balkanyart, nehezítésként lámpás és lámpátlan kereszteződésekben (!), volt még stop tábla (megáll. vonal előtt.) meg fekvőrendőr (nem veri be a vizsgáztató fejét a plafonba) és a végén a hardcore: jobbra szemből beparkol egy tankhajónyi helyre. "Great job!"
Köszi. Váltsál sávot a körúton péntek délután, az lesz a great.
Szóval mostantól enyém a világ, de legalábbis a város, lehet fogadásokat kötni, hányszor tévedek el egy héten.